A csakrákról
nagyon sokan írtak, írnak, de ha valaki utána nézne ezen írásoknak, rájönne, miszerint ezek jobbára átvételek, átiratok. A leginkább azok írnak a honlapjaikon, akiknek fogalmuk sincsen a csakrákról, a csakraterápiáról, illetve annyi, ami egy gyorstalpaló elvégzése után megmarad. Ezért a legtöbb csakrákkal foglalkozó honlapon hihetetlen badarságokat hordanak össze.
Tisza-Kalmár György: Az egészség igazsága című, az egészségről szóló könyvében ezért is ír többek között a csakrákról, a csakraterápiáról bővebben. Szeretné tisztázni az eredetét, a forrást ahonnan a legtöbb nálunk is megjelent csakrakönyv származik. Bizonyára lesznek olvasók, akik meglepetéssel vagy kételkedéssel fogadják majd a könyvben olvasottakat. De lesznek olyanok is akiknek lehet, hogy magától értetődőek a leírtak. A könyv első részében, felhívja a figyelmét minden egészségét és gyerekét féltő embernek, arra az állam által szabályozott és felügyelt folyamatra, amely kimeríti az „emberiség elleni büntet” minden ismervét. A könyv elolvasása után mindenki saját maga dönthet az egészségéről. Választ kap arra is hogyan lehet egészséges, hogyan élhet egészségben.
Előjegyezhető Az egészség igazsága című könyv.
A könyvből egy kis ízelítőt lehet olvasni a csakrákról, a CSAKRÁK menü pontban; a csakrák ismeretéről, a csakrák szerepéről, a 7 fő csakráról és a csakrák harmonikus működéséről.
Csakra képek
Az olyan kereső aki nem a megszokott úton halad, előbb vagy utóbb talál valami fontosat. Tisza-Kalmár György élete során csaknem negyven évet a festészet és több mint húsz évet a természetes gyógymódok tanulmányozásával töltött el. Ennek eredményeként születtek meg a Csakra képek. Az egy személyben festőművész és természetgyógyász szerint a lélekgyógyítás egyik legfontosabb eszköze a művészet. Az intuitív módon készített, tudatos színhasználattal alkotott festmények a csakrák stimulálásának egyik leghatásosabb formája. Ez egy sajátos, általa kidolgozott egyéni módszer. Az eredményes kezelések után az egészség megőrzése egyszerű, hatásos és természetes módon történik. A módszer az első halláskor egyszerűnek és épp ezért hihetetlennek is tűnik. De ehhez szükséges egy olyan személy, aki a festőművészetben és a természetgyógyászatban is egyaránt magas fokon jártas, a színek és a lélek rejtelmeinek ismerője, tudója.
Színcsokor csakraterápia és működése
Ez az egyedi természetes fényterápia a testre és a lélekre is egyaránt energetizáló hatással van. Egy teljesen új módszert, amely a több ezer éves akupunktúrához hasonlóan működik, csak a testünk energiarendszerének tűkkel való stimulálása helyett, sokkal kellemesebben, az egyszerre több ponton ható kezelés, gyorsabb, átfogóbb és elmélyültebb eredményeket tesz lehetővé. A színek nem csak a szemen, hanem egyéb érzékelő rendszerünk segítségével – mint például a bőrön keresztül – is kifejtik hatásukat. A természet elvén működik, természetes anyagok felhasználásával. Nem kell hozzá elektromos áram, nincs káros elektroszmog, semmi mesterséges herkentyű. Ismert tény, hogy szemünkkel a meglévő fényspektrumnak csupán nyolc százalékát tudjuk észlelni, mégis a fennmaradó kilencvenkét százalékot úgy kezeljük, mintha nem is létezne. Mindezt csak azért, mert képtelenek vagyunk érzékelni fizikai szemünkkel. Sajnos ez nem csak a szem felfogó képességére érvényes, hanem minden fajta érzékelésre. Ami felfogó képességeink határain kívül van, azt nem érzékeljük, az nem létezik számunkra. Ennek ellenére, azért természetesen még létezik. A szín a fény különböző megjelenési formája, minősége. Energia, elektromágneses rezgés. Világunkban minden „hullámzik”, azaz rezeg, minden anyag sűrűségétől, szerkezetétől és szellemiségétől függő, egyedi hullámhosszon rezeg. Minden, mi is.
A fény energia, elektromágneses rezgés, vagyis információ. A rezgést három tényező határozza meg: - a rezonancia, - a tisztaság, - az azonosság törvénye. A rezgés maga az élet.
A fény és az élet elválaszthatatlanok, szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Minden élőlény abból a fényből él, amit közvetlen vagy közvetett módon felvesz.
Vagyis egyszerűen és röviden megfogalmazva ez azt jelenti, hogy egy hozzáértő által a megfelelő színek felhasználásával elkészített kép a rezonancia, vagyis rezgése átadásával képes a gyógyításra. A betegség a sejtek rezgésének megváltozására vezethető vissza, megfelelő frekvenciájú, rezgésű és tisztaságú szín segítségével visszaállítható az eredeti egyensúlyi állapotba. Ez nem más mint programozott színterápia. Tehát a Színcsokor csakraterápiát, nevezhetjük programozott színterápiának.
A Színcsokor csakraterápiáról még az Egész Élet honlapon lehet olvasni.
|